A Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény bemutatása
Mindig az anyagi helyzettől függő mértékben kezdtük a számunkra tetsző műtárgyak vásárlását. A gyűjteményünk alakulása, bővülése szinte párhuzamosan követte a rendszerváltást és azt követő időszak művészeti piac változásait Mivel kezdetben is és most is az éppen meglévő anyagi helyzetünknek megfelelően vásároltunk, rendszeres látogatói és vevői lettünk a 80’-as évek végén Pátzay Vilma péntekenkénti úgynevezett kisárveréseinek a Kossuth Lajos utcában. Hihetetlenül olcsón lehetett akkoriban nagyon jó minőségű grafikákat vásárolni nála. Kezdetben Szőnyire és tanítványaira koncentráltunk.
Amikor a ’90-es évek közepén számos, addig rejtőzködő, klasszikus műtárgyakat tartalmazó gyűjtemény került a piacra, az örököseknek tőkére volt szükségük vállalkozásaik beindításához. A galériás és árverési kereskedelem ezzel megpezsdült és annyira felnyomta a klasszikus képek árát, ami a mi anyagi helyzetünket már meghaladta. Ennek hatására is fordultunk a kortársak felé. A másik ok, hogy ezzel a körrel ismerkedve rájöttünk, hogy a kortársak műveiken keresztül a jelen korunk, környezetünk különleges lenyomatát mutatják be nagyon változatos szemlélettel, stílussal. Ez egy nagyon izgalmas utazást indított el a jelenben! Nagy döntés és fordulat következett be a gyűjteményünk építésében.
Meghallgattuk a nagyhírű, tapasztalt műgyűjtő, néhai dr Merics Imre tormási állatorvos intelmeit, aki több mint 6000 db műtárgyas gyűjteményt birtokolt. Azt, hogy a saját korszakunkat gyűjtsük, ezzel a kortárs művészeket, vásárlásainkkal inspiráljuk, mecénás tevékenységünkkel támogatjuk. Szerinte a magángyűjteményeknek egymásra épülve kell reprezentálni az egymást követő korok világát, kultúráját és életét tükröző képzőművészetét.
Minket elsősorban az hajt, hogy az alkotások milyen hatással vannak ránk és nem befektetési megfontolások, figyelmen kívül hagyjuk, az un. „trendit” és a nagyhatalmúnak kikiáltott „kánont”. A trendek és a kánonok változnak, az igazi értékek élik csak túl ezeket a hullámzásokat – reméljük, az ilyen alkotások találnak ránk. Szerteágazó témakörök? Igen, de ha ezeket összefüggéseiben vizsgáljuk, fantasztikus ívvel mutatják be a magyar képzőművészet egy keresztmetszetét. Mi legalább is így látjuk.
A gyűjteményünket elsődlegesen figurális, kolorisztikus alkotások alkotják, mintegy 200 kortárs művész képeivel és tárgyaival. A gyűjteményt az öt kiadott, összegző album (Mesterek, Szakrális művek, Naívok, Kortárs I.-II.) tartalmi ismertetésén keresztül mutatjuk be.
MESTEREK a gyűjteményben
A Völgyi – Skonda Gyűjtemény bemutatását célzó művészeti albumok tekintetében sokat gondolkodtunk közösen, hogy milyen kifejező rövid címet adjunk az egyes válogatásnál.
Ez különösen nehéz volt abban az esetben, amikor a XIX. századtól a XX. századig alkotó már befutott és elismert művészekre közösen jellemző címet kellett találni. És ekkor, visszaemlékezve a gyűjtéseink során idősebb művészekkel folytatott beszélgetéseinkre, ahol szinte kizárólag a hazai művészeti életről tartottak nekünk élménybeszámolót, a művészetüket meghatározó és elindító tanáraikat MESTER- ként nevezték, bármelyikükről is volt szó.
És ekkor megfogalmazódott, hogy miután a jelen albumba válogatott művészeti anyag szinte minden egyes alkotója egy kor, egy térség, egy művésztelep meghatározó személyisége volt, saját korukban iskola teremtők, elismert művészként tevékenykedtek, MESTEREK voltak és sok tanítvány művészi pályájának egyengetői, elindítói. Ezt az is igazolja, hogy meglett, már elismert művészként is korábbi tanárukat nem nevén nevezték, hanem Mesterként emlékeztek vissza rájuk.
A Völgyi – Skonda Gyűjtemény, mint Kortárs Gyűjtemény vált ismertté, de a gyűjtési tevékenységünk során kikerülhetetlen volt, hogy a korábbi korok elismert művészeitől is kerüljenek alkotások a látókörünkbe. Miután a gyűjtési tevékenységünket művészeti ismeretekkel kívántuk magasabb szintre emelni, az általunk elérhető szakirodalmak és művészeti albumok tanulmányozása után döntöttünk a gyűjtési koncepciónkról. Így kezdetben
legmarkánsabban Szőnyi István munkássága és tanítványai irányába fordultunk. Lassan kiderült, hogy a Mester tanítványai szétszóródva a hazai művésztelepeken, szintén Mesterré váltak, és a kortárs képzőművészet elismert alkotói lettek. Nekünk szerencsénk volt, hogy a velük folytatott beszélgetések hidat jelentettek a múlt és a jelen művészetének megértésében.
Nagyon sokat köszönhetünk például a Szőnyi tanítványok közül Kórusz Józsefnek, aki a zebegényi szabadiskolát vezette, így folytatva mesterének kezdeményezését, Szalay Ferencnek, Kurucz D. Istvánnak, akik a vásárhelyi iskola elismert alkotói voltak, Ujváry Lajosnak, aki a kisképzőn oktatta a művészpalántákat, illetve Gyimesben alkotó tábort vezetett, és még folytathatnánk a Mester által sugallt művészeti hatást.
Sajnos ezek az alkotók bármennyire is kortársaink voltak, elmentek már, komoly értéket hagyva hátra életművükben. Úgy gondoltuk, hogy egy albumban mutatjuk be a nálunk lévő alkotásaikat mestereik műveivel együtt. A bemutatni kívánt alkotók a saját korukban elismerést és megbecsülést élveztek, így megérdemlik, hogy a Mestereik mellett szerepeljenek Gyűjteményünk válogatásában.
Így ebben az albumban szerepeltetjük Baranyó Sándor, Boldizsár István, Bozsó János, Chiovíni Ferenc, Cziráki Lajos, Gerzson Pál, Holló László, Istókovics Kálmán, Járitz Rózsa, Kórusz József, Kurutz D István, Moldován István, Németh József Simsay Ildikó, Szabó Vladimír, Tóth Menyhért és Ujvári Lajos festőművészek nálunk lévő alkotásait, mivel művészetük közelebb áll a Mestereikhez, mint a ma alkotó kortárs művészek által képviselt világhoz.
SZAKRALITÁS a gyűjteményben
A múltban gyökeredzve
Akár tudomást vesz valaki róla, akár nem, a jelenünket nagyobb részt múltunk, gyökereink határozzák meg. Ezek a gyökerek szűkebb és tágabb hazánkban -Európában – mélyen kötődnek a kereszténységhez. Ezt divatos, történelmi távlatban rövid életű ideológiák megkérdőjelezhetik, de nem téphetik ki. Ezen gyökerek erősítésben legnagyobb jelentősége a generációs létrán a családnak van. Hogy mi hatott erősebben: édesanyánk tanítása az kiságyunk mellett az esti imára vagy egy tanár vagy a tágabb környezet ateista tanai? Ez az egyedi sorsokat befolyásolhatja, de a szakralitás különböző módon és időben mindenki életében megjelenik. Ahogy egy szülész orvos mondta egyszer egy könnyeit és fohászkodását restellő jövendő apának: „Szülőszoba előtt még nem találkoztam ateista emberrel…”
Magyarországot, Európát járva, elsősorban a templomok csodálatos sok száz éves freskóit, képeit és szobrait igyekeztünk megtekinteni, és ezáltal a XV – XX.-ik Századi művészetet megismerni. Természetesen a múzeumokat is felkerestük, ahol különös élményt jelentettek számunkra a XV – XVI. századi szárnyas faoltárok, mint például Barcelonában látható Thyssen-Bornemisza Múzeum olasz és spanyol fa oltárképei.
Ilyen előzmények alapján nem véletlen, hogy már a gyűjtési tevékenységünk első periódusában nyitottak voltunk a míves szakrális képek vásárlására, elsősorban a templomfestészettel is foglalkozó Molnár C. Pál, Nagy Sándor, Körösfői Kriesch Aladár munkái után érdeklődtünk. Az első ilyen tárgyú kép Barabás Miklós, Nagy Sándor munkája volt, későbbiekben viszont nagy örömünkre sikerült Molnár C. Páltól egy szárnyas házioltár képet vásárolni, amely ma is a hálószobánk megbecsült helyén nyújt megbékélést, nyugalmat,ha reá tekintünk.
Mint minden Gyűjtemény, a mienk is folyamatosa fejlődött. A 2009-es Aulich Galériában történő nyilvános bemutatkozásunkkor, a Gyűjteményről már kiadott albumban, hivatkozva a klasszikus képekre, egy önálló fejezetben mutattuk be, hogy a kortárs festőink hogyan és mit festenek szakrális témában. A mintegy 30 képet tartalmazó fejezet, csak a művészek bemutatásával teljes, azóta is megtalálnak bennünket az ilyen témájú kortárs alkotások, kerámiákkal, szobrokkal kiegészítve, anélkül, hogy külön felkérésre készítették volna részünkre a művészek. Ezen művek válogatott bemutatása 2015-ben „Égi jel-kép” című kiállításon történt először, melyről kiadványt is készítettünk.
A barangolásaink során megtekintett számtalan oltárkép indította a gondolatot, hogy lássuk, mit alkothatnak kortársművészek e témában. Így született meg 9 új szárnyas házi oltár, melyekből már 5 oltárt az esztergomi kiállításunkon 2016 évben más szakrális képekkel kiegészítve nagy sikerrel kiállítottunk.
A házi oltárok alapját, különböző formában külön egy asztalossal elkészítettük, majd felkeresve a gyűjteményünkbe amúgy is szakrális képekkel jelen lévő művészeket, felkértük Őket a házioltáruk megfestésére. Mivel az elkészült művek egyéni, autonóm művészi alkotások, természetesen nem általunk meghatározott elvárás alapján fogalmazódtak meg. A művészek által szabadon felvetett kérdések és válaszok eleve a saját pályájuknak megfelelő, a saját életművükbe szervesen beillő és kapcsolódó alkotásonként születtek meg.
A Völgyi – Skonda Kortárs Gyűjtemény jelentős számú szakrális témájú műtárgy együttese arra az elhatározásra biztatott bennünket, hogy ez a témájában nehezen szétválasztható alkotás együttes közkinccsé tételét csak egy külön albumban történő megjelenítéssel biztosíthatjuk.
NAÍV festők alkotásai a gyűjteményben
Mi, akik a Gyűjteményünkben a saját korunkat akarjuk az utókornak bemutatni, nagy hiányt pótolunk, és értékmentést végzünk, ha még felleljük és megvásároljuk azt a naiv népi és cigány festményeket, amelyek még elérhetők, és már későbbiekben, a megélhető élmények hiányában nem keletkezhetnek. Egy ajándék album tanulmányozásakor megfogott bennünket az erős színhasználat, a naivan kezelt ábrázolás, a gyerekkori élményeket felelevenített képek, amelyek a XX. század végén, már csak ezeknek az „adatközlő” naiv magyar paraszti vagy cigány festők keze alól kerülhettek ki. Már ezek között is észre lehet venni a modern élet változást a téma megfogalmazásában, ahol mint pl. Orsós Teri legújabb képeiben a „Teknővájót” a város széli lakótelep melletti kiserdőbe telepíti, vagy a cigány család a buszállomásra vár az emeletes házak szomszédságában, és nem a régi putri soron lett ábrázolva.
Megvalljuk, nem minden mű nyerte el az érdeklődésünket, de már az album első átnézése után is kialakult az a 10 – 12 cigány festő, aki kiemelkedett az egyéni, csak rájuk jellemző alkotásaikkal, így elhatároztuk, hogy tőlük minden még fellelhető művet megpróbálunk a gyűjteményünkbe megszerezni. Akkor még nem tudtuk, hogy ez milyen nehéz, de egyben izgalmas vadászat lesz, de az albumunkban illusztrált képek bizonyítják az eredményeket. Több cigány művésszel személyes kapcsolatba kerültünk, akik érdeklődésünkre, mint például Kun Pál, újra elkezdtek gyerekkoruk élményeit feldolgozni, festeni.
A magyar naiv nép festészet egyes darabjainak megszerzése, amiket a korábban kiadott könyvekből részben ismertünk, sokkal nehezebb feladatot jelentett, mivel az idős, már meghalt alkotók képei néprajzi múzeumokban, gyűjteményekben, vagy saját alkotó házaikban találhatók, és csak nagy szerencsével tudtunk közülük árverésen vásárolni. Nagy sikerként éltük meg, hogy Valkóné Dudás Julitól értékes műveket tudtunk megvásárolni. Az ő általa ábrázolt világ még csak karnyújtásra van tőlünk, gyermekkorunkban még mi is megélhettük, megtapasztalhattuk ezt a világot a vidéken töltött vakációk idején. Örömteli, fordítsanak több figyelmet a naivitásra – e szó második helyen álló jelentése a szótárban: „keresetlen, mesterkéletlen modor, magatartás”, s forduljanak így a naiv művészet felé. Minden művészet felé.
meglepetés volt számunkra a szekszárdi fiatal alkotóval, Merkl Andrással való találkozás, aki nagyszülei világát mutatja be képein. A „NAIVOK” gyűjteménybe illesztése gondolatának már megszületésekor elhatároztuk, hogy mi ezeket a fellelhető műveket – magyar népi és autentikus cigány alkotások – együtt mutassuk be az elmúlt idők 123 alkotáson keresztül kordokumentumaként, mint a népi festészet eredményeként.
Így szeretnénk elérni,hogy fordítsanak több figyelmet a naivitásra – e szó második helyen álló jelentése a szótárban: „keresetlen, mesterkéletlen modor, magatartás”, s forduljanak így a naiv művészet felé. Minden művészet felé.
KORTÁRS I : Női kortárs alkotók gyűjteményben
Hogyan és milyen módon nyílt meg a Völgyi- Skonda Kortárs Gyűjtemény a női képzőművészek felé? Hogyan történtek a találkozások, milyen helyet foglalnak el a gyűjteményben a nőművészek?
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a választ, akkor azt mondom, „hogy semmiképp nem előre megfontolt szándékkal”, hanem a gyűjtemény organikus fejlődésének szükségszerű velejárójaként bővült. Mára már markánsan reprezentáltja a gyűjtemény a női festők három korosztályának, különböző stílusjegyeket hordozó alkotásait.
Véleményünk szerint nincs külön úgynevezett „női festészet” – csak festészet, csak művészet van! Ahogy vannak a női és férfi lélek és alkat közötti markáns különbségek, úgy a női alkotók és a férfi alkotók látás és kifejezési módja között is megjelennek ezek a jegyek. Megállapíthatjuk, hogy a nőket gyakran erőteljesen foglalkoztatja a női lét, milyen női testben, női sorsot élni. Erősen figyelnek a belső „hangokra” és a környezetük reflexióit igen érzékeny módon jelenítik meg alkotásaikban. Ezért döntöttünk úgy, hogy külön kötetben mutatjuk be azt, hogy a korunkat, korképeinket hogyan látják „női szemmel” kortárs képzőművészeink.
A huszadik század végére és az új ezred elejére is igaz, hogy „a nők ahelyett, hogy megtanultak volna összezsugorodni, válaszként a megelőző korok sulykolására, úgy tűnik, egyre elszántabban törekednek arra, hogy felálljanak és harcoljanak, hogy hallassák a hangjukat” – írják neves művészettörténészek.
A 90-es években és az ezredfordulón a nők művészetében nemzetközi és hazai viszonylatban is dominánsan érzékelhető, hogy a személyes élettörténet vált az ábrázolás eszközévé, melyen keresztül a nők saját érzéseikről, a környezetükről szerzett tapasztalásaikról beszélnek. Ennek gyakran legfőbb médiumává az önarckép és a saját testük vált.
Az első korosztállyal, azokkal a festőnőkkel, akik a háború után, az ötvenes-hatvanas-hetvenes években érték be művészileg, a 90-es évek második felében találkoztunk A gyűjtés egyébként is olyan, mint egy zarándoklat a művészet tekervényes, sok-sok elágazással bíró útján-egyik lépés határozza meg a következőt. A gyűjtő időnként meg-meg áll, tájékozódik, böngészi a „térképét”(belső intuícióját), információt gyűjt, aztán tovább megy, esetenként új irányok felé. Ez történt velünk is, szemünk kinyílt egyrészt az expresszív, szürrealista irány felé, másrészt a korszak érett festőművésznői irányába.
És a különböző kiállításokon jöttek a további találkozások. Bikácsi Daniella, aki lírai hangvételű szürrealisztikus képeit meleg, gazdag kolorittal festi. Festményein szemmel láthatóan nem történik semmi, csupán egy-egy táji, építészeti elemhez kerülünk közelebb. Krajcsovics Éva, aki nem festményeket, táblaképeket, hanem atmoszférákat fest, illetve teremt. Vojnich Erzsébet, ő néptelen belső tereket fest, amelyek azonban implikálják az emberi jelenlétet. A korán, ötvenöt évesen elhunyt Simsay Ildikó, aki kiváló akvarellistaként alkotott.
Az ezredfordulót követő időszakban újabb és újabb festőművésznőkkel találkoztunk. Ezek a találkozások leggyakrabban tárlat látogatásokon először az alkotásokkal kezdődtek, és amelyek megérintettek minket, azoknak az alkotóival személyes beszélgetésekkel, műterem látogatásokkal folytatódtak. A Volksbank Budai Galériájában „Három festőnő” címmel rendeztünk kiállításokat. 2006-ban Radák Esztert, Soós Nórát, Varga Patricia Minervát, 2007-ben Csurka Esztert, Mátis Ritát, Papageorgiu Andreát, 2008-ban Moiser Zsuzsát, Paál Zsuzsát és Tamási Claudiát mutattuk be nagy sikerrel. Magánemberként több tematikus pályázatot („Fürdőélet”, „Ki a szabadba”, „Példakép”) hirdettünk meg, melyek anyagából kiállításokat szerveztünk, kiadványokat adtunk ki – ezekre minimum ötven százalékban nőművészek adták be műveiket!
Mint már fentebb említettem, gyűjteményünkben a festőnők három generációja képviselteti magát. Az első, „idősebb” generációról már írtam, a másodikkal, a”közép” generációval folytattuk az ismerkedést alkotásaikon keresztül. Közéjük tartoznak: Bognár Kriszta, akinek alkotásával egy közös barátunk lakásában találkoztunk. Kiváló mesterségbeli tudása, a régi freskó technikát idéző képei megérintettek minket. Csurka Eszter alkotásaival egy újpesti galériában találkoztunk, eredetileg táncművész lévén képei szinte állandóan „mozgásban” vannak. Kiss Márta műveivel egy Karinthy Frigyes úti galériában találkoztunk, az első személyes találkozásból évek óta tartó kapcsolat alakult ki. Kohán Angéla művei egy hatvani galériában keltette fel érdeklődésünket, érdekes, kubista elemeket tartalmazó tájképeivel. Mátis Rita pécsi művésznő, ritkán látni műveit Budapesten. Egy ilyen alkalommal fedeztük fel a Szinnyei Galériában, műveire jellemző a női testen keresztüli kifejezésmód. Nagy Krisztával való kapcsolatunk is már évek óta tart, a Godot Galériában kezdődött. Végig kísértük stílus és kifejezésbeli változásait. Radák Eszter képével egy, a XX.sz. festőit bemutató albumban és Virág Judit galériájában találkoztunk, stílusa és technikája szinte egyedülálló a kortársművészetben. Varga Patricia Minerva képeivel a Semmelweis utcai Magyarok Házának kiállításán találkoztunk, Keserű Katalin őt „a kortárs magyar Van Goghként” jellemezte. Tamási Claudia is a saját arcán, testén keresztül ábrázolja leggyakrabban mondanivalóját. Hajdú Kinga érzékeny, líra csendéleteivel hívta fel magára figyelmünket.
Aztán jöttek a fiatalok, az egyre fiatalabbak, többen még közülük végzés előtt.Bács Emese kezdettben a kihalt városaival, különleges textil applikációival, Berecki Katalin arc nélküli embereivel, Czene Márta egy lepattogzott ajtó ábrázolásával nyert díjat a Vásárhelyi tárlaton. Jakatics – Szabó Veronika megrázó realista képeivel, Könyv Kata markáns csendéleteivel, Moiser Zsuzsa lírai képeivel fogott meg minket. Nagy Boglárka Gundel díjas, élénk színekkel készített fotórealista képeivel, Osgyányi Sára villódzó színekkel ábrázolt városképeivel, Papageorgiu Andrea különleges tér és szín technikával ábrázolt természet képeivel, Sipos Eszter, mint Radák tanítvány került az érdeklődési körünkbe. Soós Nóra különleges perspektívából készített jeleneteivel, Verebics Katalin a női testet, gyakran erős szexualitást sugárzó képeivel hatott ránk.
Csak néhány szóval próbáltam jellemezni a látókörünkbe és így a gyűjteményünkbe került festőművésznőket. Talán így is sikerült érzékeltetnem, mennyire változatos mind stílusban, mind pedig témában a kortársművészet festőnőinek alkotói palettája.
A gyűjteményünk törzsanyagává vált három kortárs festőművésznő alkotásai: Radák Eszter, Nagy Kriszta és Kiss Márta. Három nagyon különböző stílust, felfogást és alkotói témát képviselő művész. Markáns, beérett és elismert alkotók.
KORTÁRS II: Korképek – férfi szemmel a gyűjteményben
A gyűjtésünk kezdetén, a kilencvenes évek elején még nem igen ismertünk kortárs művészt. Aztán, ahogy megismertük őket, kézről kézre adtak minket.
Talán először Szemadám Györgyhöz kopogtattunk be – Miklóst különösen megfogta az ő különleges, madarakon, egyéb természeti jelenségeken, jelképrendszereken keresztüli ábrázolási módja. Ő volt az, aki aztán például Somogyi Győzőre, Benkő Viktorra, Aknay Jánosra hívta fel a figyelmünket.
Aknay Jánossal kialakított kapcsolatunk nyitotta meg számunkra a szentendrei művészet világát. Megismertük a múltját és kapcsolatba kerültünk az idősebb és a közép korosztályt képviselő művészekkel, mint Deim Pállal (ő a közel múltban távozott), Balogh Lászlóval. Itt fordultunk Bukta Imre, Orbán Attila, Regős István valamint ef Zámbó István művei felé.
Földi Pétert Somogyi győző javasolta, Földin keresztül pedig eljutottunk Lóránt Jánoshoz. János meghívott minket a Tenk László által vezetett T’ART alapítvány egy kiállítására. Az Aulich Galéria jelentette egy időben azon művészek kiállításainak gyűjtőhelyét, akik művészeti stílusa a legközelebb áll a mai napig hozzánk – a figuralitás.
És így tovább… A személyes kötődések, „az emberi tényezők” alapján végül a kortárs törzsgyűjteményünket Aknay János, Lóránt János, Szemadám György, Somogyi Győző és Bukta Imre munkásságából építettük fel. Ők azok, akiktől szinte a teljes életmű keresztmetszete megjelenik a gyűjteményben. Markáns alkotók, markáns alkotások – markáns férfiak. A háború után született generáció tagjai, akiknek a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években meg kellett harcolniuk az akkori kultúrpolitika három ’T”- jével, tehetségük, a generációjukra jellemző kitartással és szívósággal sikerült kialakítani saját arculatukat, melyet a rendszerváltás zavaros sodra sem gyengített – sőt inkább kiteljesített.
Az elején kicsit féltünk műtermekbe bekopogtatni ismeretlenül. Először megnéztük a kiállítást, s ha a látott alkotások tetszettek, akkor jelentkeztünk csak be egy-egy látogatásra. Így kezdtünk fokozatosan személyes kapcsolatotokat teremteni a művészekkel. Rengeteg fotón dokumentáltuk és dokumentáljuk látogatásinkat, találkozásinkat az alkotókkal és a művekkel. Valaki azt mondta, lehet, hogy ez a fotó archívum a jövőben nagyobb értékű lesz, mint a képzőművészeti anyag.
Egyre többet jártunk kortárs képzőművészek kiállításaira. Így aztán jött az egyre fiatalabb korosztály. Bővült a kör, a gyűjteményünk jelentős szegmensét képezik a harmincas-negyvenes éveikben járó művészek alkotásai. (Breznay Pál, Fürjesi Csaba, Király Gábor,Hecker Péter,Weiler Péter és még sorolhatnánk…) Megfigyeltük, hogy amikor az egyetemről kikerülnek a „művész palánták”, érdekes módon a lányok előbb találják meg a saját hangjukat, sokkal kevésbé követik a mestereiket. A fiatal férfi festők nagyon sokáig nem tudnak elszakadni a mesterüktől és csak úgy negyvenéves korukra találják meg a saját hangjukat. De akiknek ez sikerül, azok nagyon sokrétű, változatos stílusú és technikai palettáját adják korunk képzőművészeti ábrázolásának. Korábbi mestereik hatása általában nem tűnik el az alkotásaikban, ez csak erősíti az idő előrehaladtával egyre markánsabbá váló egyéni stílusukat. És ez így jó – a generációs láncnak nem szabad megszakadnia a művészettörténetben sem! Nagyon izgalmas utazás annak nyomon követése, hogy a mester- tanítvány kapcsolat, hatás hogyan érvényesül több generáción keresztül a koroknak megfelelő, egyre megújuló stílusokon keresztül. Kiemelkedően tükrözik ezt az ívet Király Gábor és Markovics Gábor alkotásai.
A mai kor fiatal férfijainak és köztük a férfi képzőművészeinek is számtalan, mára már összezavart, megkérdőjelezett szereppel, sztereotípiával kell megküzdeniük.
A mester, az idős művész már közelebb van a hetvenhez, de még mindig férfi. A fiatalembernek, a tanítványnak a szerep elvárásokkal küszködve kell megteremtenie akár küzdelemit is kifejező egyéni művészi kifejezésmódját. Mindezekben egy markáns, jó mester segítheti, de egy bizonyos fokon, bizonyos ideig függőséget is teremthet benne.
A mai felgyorsult világban nehéz egészen pontosan definiálni a művészet fogalmát. Tele vagyunk ellentmondásokkal és dilemmákkal, amelyek hatására a tartalom sokszor teljesen elszakad a megjelenített formától. A nehezen behatárolhatóság főként a posztmodernt jellemzi. szóval jellemezte. A köztudatba úgy égett be ez a rendszerezés, hogy az egymást követő korszakok feladata, hogy felülírják, megváltoztassák a korábbi látásmódokat. Ez valamiképp máshogy alakult e két gondolkodásmód között, és a posztmodern nem csak felülírja, de építkezik is az elődeiből.
Az újítások összességében nem változtatnak az alapvető elemen, a keresésen, amely a lényegét adja az alkotásnak, legyen szó akár a lázadás valamely formájáról, vagy egy nyugalmat nyújtó, csendes dimenziókat feszegető műről. A művészet a modernizálódás által frissességet kap.
Ezt a frissességet adják gyűjteményünkben a fiatal kortárs művészek.
Egy gyűjtő, aki a kortárs művészet felé fordult, szinte sosem állhat meg. Mert, ahogy a korkép, a minket körülvevő világ szinte napról napra változik, úgy változik ennek tükörképe is a kortársművészetben.
Ha a különböző generációk a kiállítótermekben csak ritkán találkozik, ebben az albumban együtt van az idős, a középkorú és a legfiatalabb művészek képei. Reményeink szerint ez is segít a hidat közöttük felépíteni.